Rólunk írták! ,,Áljj közénk"!

2018.09.05

Tagfelvételt hirdet a 4-Dance Club Tánc- és Musicalstúdió


Meglévő és még bemutatásra váró, új darabjaihoz keres színészi ambíciókkal rendelkező fiatalokat Miskolc egyedülálló, amatőr színtársulata.

A stúdió tánciskolájáról korábban már olvashattak a portálunkon, ezzel kapcsolatos cikkünket megtekinthetik itt . A tánciskolába való beiratkozás még tart, továbbra is várják az érdeklődőket.

Mindemellett fontos kiemelnünk, hogy a 4- Dance Clubban nem csak táncolni lehet profi szinten megtanulni, hiszen a 20 éve működő Musicalstúdió egész estés színdarabokkal is gyakran megörvendezteti a közönségét.

Az évek során több olyan művésszel dolgoztak együtt, akiknek neve biztosan ismerősen cseng az olvasóknak, többek között Dér Heni, Kamarás Máté vagy Makrai Pál. Különösen hálásak Miklós Tibor (†) műfordító, rendező és Nagy Anikó színésznő barátságáért, melynek rengeteg tapasztalatot és közös munkát köszönhetnek. A repertoárjukban olyan nagysikerű musicalek szerepelnek, mint a Macskák, a Fame, a Jézus Krisztus Szupersztár, vagy A vörös malom, melyeket az ország egész területén tapsolta már a lelkes közönség.

Meglévő produkcióikba és idén 3, újonnan bemutatásra kerülő zenés előadásukba keresik most a lelkes utánpótlást. 7 éves kortól 40-ig várnak mindenkit, aki már rendelkezik színjátszó tapasztalattal, és azt is, aki nem. Akit már bűvölt el egyszer a musicalek nyüzsgő világa, vagy ámult már el a színházi por sűrűjében a díszletek és jelmezek sokszínű kavalkádján, annak az egyik legjobb választás lehet ez a Musicalstúdió. A felvételt nyert új tagok előképzettségüktől függően hangképzést, táncot és színjátszást tanulnak, előadásmódjukat pedig rendszeres fellépésekkel formálják egyedülállóvá.

A következő évadban bemutatásra kerülő előadásokról egyelőre nem árulnak el sokat, de azt merik ígérni, hogy mint eddig, lesz benne sok remek hang, látványos koreográfia, lendület, pezsgés, humor és - reményeik szerint -, a már ismerős arcok mellett több, eddig ismeretlen is!

4-Dance Tánc- és Musicalstúdió
színpadi tánc, hangképzés, színjátszás, egész estés zenés darabok
Jelentkezés és további információk: https://www.facebook.com/4DanceClub/ - Hutter Linda
repertoár: https://4danceclub.webnode.hu/musorajanlo/
A próbák helyszíne:
Bartók Béla Művelődési Ház
3532, Miskolc, Andrássy Gyula utca 15.


forrás: www.boon.hu

Az eredeti cikk elérhetősége:

https://www.boon.hu/tagfelvetelt-hirdet-a-4-dance-club-tanc-es-musicalstudio/3972779

© 2022 4-Dance Club Táncstúdió Ifjúsági Egyesület - Minden jog a piruettre fenntartva..
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el